A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Bay Béla (Szineváralja, 1907. február 8. – Budapest, 1999. július 26.) vívó, edző, sportvezető.

Sportpályafutása

1924-tő a Szatmári SE, 1927-től a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club), 1948-tól a Budapesti Haladás vívója volt. Mindhárom fegyvernemben versenyzett. 1933-tól 1948-ig mindhárom fegyvernemben tagja volt a magyar válogatottnak. Részt vett az 1936. évi és az 1948. évi nyári olimpiai játékokon. A Sporttanárképző Intézetben (SPOTI) vívómesteri oklevelet szerzett. Aktív pályafutását 1952-ben fejezte be.

Sporteredményei

• tőrvívásban:
  • Európa-bajnoki 3. helyezett (csapat: 1935)
  • főiskolai világbajnoki 2. helyezett (csapat: 1933)
  • kétszeres magyar bajnok (egyéni: 1936, 1947)
• kardvívásban:
  • főiskolai világbajnoki 2. helyezett (csapat: 1933)
• párbajtőrvívásban
  • főiskolai világbajnoki 2. helyezett (csapat: 1933)
  • négyszeres magyar bajnok (egyéni: 1935, 1937 ; csapat: 1941, 1944)

Edzői és sportvezetői pályafutása

1937-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi doktori oklevelet szerzett. Még aktív pályafutása alatt, 1938-tól a Magyar Vívó Szövetség tanácstagja, majd alelnöke lett. Jelentős részben az ő tevékenységének köszönhető, hogy a II. világháború után a magyar vívósport ismét a világ élvonalába került. Az 1948. évi nyári olimpiai játékokon sportolóként is részt vett, de egyúttal ő volt a magyar vívóválogatott vezetője is. 1951-től a válogatott edzője és szövetségi kapitánya lett. Ezt a posztot 1961-ig, majd 1968-tól 1976-ig töltötte be. Vezető edzője volt még a Budapesti Lokomotív, a Budapesti Törekvés, majd a BVSC vívószakosztályának is. Közben a Testnevelési Főiskola címzetes docense, majd címzetes főiskolai tanára lett. Nevéhez fűződik a magyar párbajtőrstílus kidolgozása. Kiemelkedő érdemei közé tartozik, hogy 1961 szeptemberében a Testnevelési Főiskolán, önálló szakágként, beindította a vívómesterképzést. Ezzel jelentős szerepe volt abban, hogy a vívás, mind a mai napig Magyarország egyik legeredményesebb olimpiai sportága. Tevékenységének 27 éve alatt a magyar vívók 8 olimpián 18 arany-, 11 ezüst- és 12 bronzérmet, a világbajnokságokon pedig 34 arany-, 41 ezüst-, és 33 bronzérmet nyertek.

A vívás mellett vadászattal is foglalkozott, 1947-től 1949-ig a Magyar Vadászok Szövetségének alelnöke volt.

Tevékenysége elismeréséül 1992-ben Magyar Olimpiai Érdemrendet, 1997-ben NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatot, 1999-ben Magyar Örökség Díjat kapott. Halála után emlékére a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminiszter Bay Béla-díjat alapított „azon edzőknek, sportszakembereknek, akik jelentős nevelő-oktató tevékenységükkel, s egész életművükkel a magyar sportot, a magyar sportolókat az egész világon elismert eredményeikhez segítették.”