» 

Wikipedia

Berber naptár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A berber naptár az Észak-Afrikában élő berber népek hagyományos naptára. Arab változata is ismert, عجمي ajamī "nem arab" illetve فلاحي fellāḥī "mezőgazdasági" elnevezéssel. Szerepe a mezőgazdasági munkák idejének a jelzése volt, melyre a csupán holdévben számoló hagyományos muszlim naptár nem volt alkalmas.

A berber naptár Mauritánia római kori hagyatéka, az ősi Julián naptár fennmaradt formája, melyet még a Gergely-naptár bevezetése előtt használtak Európában, a keleti keresztény egyházak pedig a mai napig ezt használják. Hónapjainak nevei latin eredetűek.

Voltak másfajta, berber bennszülöttek által használt naptárak is, mint például a Kanári-szigeteken élő guancsoké, de ezekről viszonylag keveset lehet tudni.

Tartalomjegyzék

Hónapok

Egy tunéziai naptár lapja, pirossal jelölve az iszlám (fent: 1419. Ramadan 26.), a Gergely (középen: 1999. január 14.), és a berber (lent: Yennayer 1, berber újév) dátumok.

A berber naptár hónapjaira nem alakult ki hivatalos elnevezés. Az alábbi listán először az algériai változat szerepel, a per jel után pedig a marokkói háztartási naptárakban[1] használt, arab nyelvű kéziratokból átírt elnevezés. (Marokkóban ugyanis ezt a nyelvet használták hivatalosan a berber szövegek lejegyzésére). A kiejtés régiónként változott. A hónapnevek magyar (Gergely-naptár szerinti) megfelelőjét zárójelben közöltük:

  1. Yennayer / Yennayer (január) : január 14-től február 13-ig;
  2. Furar / Febrair (február) : február 14-től március 13-ig.
  3. Meghres / Maris (március) : március 14-től április 13-ig;
  4. Ibrir / Ibril (április) : április 14-től május 13-ig;
  5. Mayyu / Mayyu (május) : május 14-től június 13-ig.
  6. Yunyu / Yunih (június) : június 14-től július 13-ig;
  7. Yulyu / Yuliuz (július) : július 14-től augusztus 13-ig;
  8. Ghust or Awussu / Ghusht (augusztus) : augusztus 14-től szeptember 13-ig.
  9. Shtember / Shutanbir (szeptember) : szeptember 14-től október 13-ig;
  10. Tuber / Aktubir (október) : október 14-től november 13-ig;
  11. Wamber / Nuwanbir (november) : november 14-től december 13-ig.
  12. Jember / Dujanbir (december) : december 14-től január 13-ig ;

A berber naptár négy évszakot számol, minden évszak három hónapig tart. A Tagrst (tél) a Jember, a Yennayer és a Furar hónapot, a Tafsut (tavasz) a Meghres, az Ibrir és a Mayyu hónapot, az Ambdu vagy Iwilen (nyár) a Yunyu, a Yulyu és a Ghust, az Amwan (ősz) a Shtember, a Tuber és a Wamber hónapot foglalja magában.

Újév

Yennayer hónap első napja, a "Yennayer" a berber újév napja. A Gergely-naptárban ez a nap jelenleg január 14-ére esik, 2100-ig. 1800 és 1900 között január 13-ára esett (a berber naptár ugyanis a Julián-szabálynak megfelelően 1900-ban is szökőnapot számolt). 1700 és 1800 között pedig január 12-ére. Algériában a berber naptárt nem használók közül is sokan január 13-án vagy az azt megelőző estén ünneplik a Yennayert.

A berber újév a Maghreb-országokban a mezőgazdasági újévet is jelenti, ezért néhány itt élő arab nyelvű törzs is ünnepli ezt a napot. Ezek e törzsek felvettek néhány berber szokást, de a nyelvet nem sajátították el.

Ma a berber újév ünneplését kulturális és politikai okok miatt szorgalmazzák. 2008-ban Líbia hivatalosan is megünnepelte a berber újévet. Líbiai berber aktivisták azt állítják, hogy emögött Kadhafi állt.

Korszak

1968-ban, egy párizsi székhelyű berberista csoport, (az új-tifinag ábécé megalkotásában is szerepet játszó) Berber Akadémia úgy döntött, létrehoznak egy berber naptár szerinti időszámítást. Kezdeteként az i. e. 10. században élt I. Sesonk egyiptomi fáraó bevonulásának évét jelölték meg. Meggyőződésük szerint a fáraó volt az első közismert berber a történelemben. (Feljegyzések szerint líbiai származású volt).[2] A Berber Akadémia a berber időszámítás nulladik évét i. e. 950-re teszi (ez I. Sesonk bevonulásának feltételezett éve). A kerek szám könnyűvé teszi az átszámítást. A 2000-es év a berber naptár szerint tehát 2950.

A Sesonktól számított korszak nem talált nagy elfogadásra a berberek között. Sokan a megszokott időszámítást akarták folytatni, és nem akartak külön berber időszámítást. Régen a mauritániai időszámítás i. sz. 44-től kezdődött, és egész Észak-Afrikában ez volt az elterjedt, de ez még a berber naptár elterjedése előtt volt.

Lásd még

Források

  1. Yaumiyya al Fajr, Casablanca, 1998
  2. Benbrahim, Malha. "La fête de Yennayer: pratiques et présages". Tamazight.fr. http://www.tamazgha.fr/article.php3?id_article=1841. Hozzáférés: 2007-09-04.

Berber calendar

Külső hivatkozások

 

All translations of Berber_naptár


sensagent's content

  • definitions
  • synonyms
  • antonyms
  • encyclopedia

  • definíció
  • szinonima

Dictionary and translator for handheld

⇨ New : sensagent is now available on your handheld

   Advertising ▼

sensagent's office

Shortkey or widget. Free.

Windows Shortkey: sensagent. Free.

Vista Widget : sensagent. Free.

Webmaster Solution

Alexandria

A windows (pop-into) of information (full-content of Sensagent) triggered by double-clicking any word on your webpage. Give contextual explanation and translation from your sites !

Try here  or   get the code

SensagentBox

With a SensagentBox, visitors to your site can access reliable information on over 5 million pages provided by Sensagent.com. Choose the design that fits your site.

Business solution

Improve your site content

Add new content to your site from Sensagent by XML.

Crawl products or adds

Get XML access to reach the best products.

Index images and define metadata

Get XML access to fix the meaning of your metadata.


Please, email us to describe your idea.

WordGame

The English word games are:
○   Anagrams
○   Wildcard, crossword
○   Lettris
○   Boggle.

Lettris

Lettris is a curious tetris-clone game where all the bricks have the same square shape but different content. Each square carries a letter. To make squares disappear and save space for other squares you have to assemble English words (left, right, up, down) from the falling squares.

boggle

Boggle gives you 3 minutes to find as many words (3 letters or more) as you can in a grid of 16 letters. You can also try the grid of 16 letters. Letters must be adjacent and longer words score better. See if you can get into the grid Hall of Fame !

English dictionary
Main references

Most English definitions are provided by WordNet .
English thesaurus is mainly derived from The Integral Dictionary (TID).
English Encyclopedia is licensed by Wikipedia (GNU).

Copyrights

The wordgames anagrams, crossword, Lettris and Boggle are provided by Memodata.
The web service Alexandria is granted from Memodata for the Ebay search.
The SensagentBox are offered by sensAgent.

Translation

Change the target language to find translations.
Tips: browse the semantic fields (see From ideas to words) in two languages to learn more.

last searches on the dictionary :

7489 online visitors

computed in 0.047s

   Advertising ▼

Advertize

Partnership

Company informations

   Advertising ▼