A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Szántó Piroska, Vas Istvánné, (Kiskunfélegyháza, 1913. december 7. – Budapest, 1998. augusztus 2.) magyar festő, grafikus, író.

Élete

Tanulmányait az Iparművészeti és a Képzőművészeti Főiskolán kezdte 1931-ben, majd 1932-ben beiratkozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, Szőnyi István osztályába. Első férje Seiden Gusztáv fotóművész, második férje Vas István költő volt. 1934-ben csatlakozott a Szocialista Képzőművész Csoporthoz, majd annak 1939-1940 táján megalakuló jogutódjához, a Szocialista Képzőművészek Társaságához. 1937-ben Bálint Endre hívására ment Szentendrére, ahol a Korniss Dezső és Vajda Lajos körül csoportosuló fiatalok köréhez csatlakozott. 1945-től 1948-ig, feloszlásáig az Európai Iskola tagja volt. Első önálló kiállítását 1946-ban rendezte.

Az 1940-es évek elejétől Vajda Lajos késői szürrealista műveinek hatására találta meg képi gondolkozásának egyik ciklikusan visszatérő arculatát, a szürrealisztikus, antropomorfizált növény- és állatábrázolásokat: száradó kukoricák, burjánzó káposztafejek, konok, kemény mákok, elhullott pillangók vallanak a művész érzelmeiről. A természettel kialakított bensőséges kapcsolat a stiláris változások ellenére mindvégig művészetének egyik alapvető jellemzője maradt. E törekvéseket foglalta szintézisbe a Cantata Profana című nagyméretű gobelinjében.

Az 1950-es években Villon, Boccaccio, Shakespeare, Kipling, Krúdy Gyula, Radnóti Miklós műveinek illusztrálása jelentett megélhetést a művész számára. 1956 eseményeit nyers riportrajzokban örökítette meg. Az 1950-es évek második felében új stiláris vonások jelentek meg műveiben. A sziporkázó színek testes, fekete vonalak konstrukcióiba kényszerülnek.

Bár művészi gondolkodását már korábban is jellemezte az a tendencia, hogy sorozatokban dolgoz fel egy-egy témát, az 1960-as évektől kezdődően azonban mindez felerősödik, a képépítés azonossága mellé sokszor technikai eljárásokat és anyaghasználatot is társított a művész. Így születtek például az 1960-as évek elején a század eleji aktivisták lendületét idéző, tussal készített, konstruktív tájrajzai. A rohamosan pusztuló népi kultúrával és a tradicionális morális értékek felszámolódásával való szembesülés inspirálta az 1960-as évek végétől kezdődően esendő útszéli keresztekről, meggörbült pléhkrisztusokról, málladozó temetői piétákról lapidáris egyszerűséggel festett csoportját.

Hasonló élményekben és a háborús emlékekben gyökerezik a bajóti asszonyokról az 1970-es évek második felében készített, monumentális, a pasztell technikától líraivá szelídült figuráinak sora. Az 1970-es években indította Szántó Piroska életpályájának hátralévő idejét átívelő Szerelmesek című sorozatát, mely 2 jól körülhatárolható csoportra bomlik. A sorozat korai darabjain indázó vonalakkal rajzolt, arany, ezüst, fekete és fehér színekkel, dekoratívan festett, csurgatással készült, a csontvázukig lemeztelenített, ölelkező figurák mind tematikailag, mind stilárisan a szecesszióban fogant előképek továbbgondolásai. A sorozat második csoportjának darabjai a művészi pálya utolsó évtizedében keletkeztek, és a korai művek hűvös izzásával szemben – a posztmodern festészettől is megérintve – színekben gazdagabban, és az ún. tupfolással készült képein pedig matériában is érzékibben jeleníti meg egymásnak feszülő párjait. Életművét a Szombathelyi Képtárnak ajándékozta 1988- ban. Irodalmi értékű elbeszéléseiben életének fordulópontjairól vall és kortársainak állít emléket.

Mesterei

• Vaszary János

Egyéni kiállításai

Válogatott csoportos kiállítások

Művei közgyűjteményekben

• Ferenczy Múzeum, Szentendre
• Fővárosi Képtár, Budapest
• Janus Pannonius Múzeum, Pécs
• Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza
• Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
• Szombathelyi Képtár, Szombathely
• Szántó Piroska Emlékszobája (Budapest Várkert rakpart 17.).

Díjai

• Munkácsy Mihály-díj (1958, 1971)
• Certaldó Ezüstérem (1965)
• Munka Érdemrend arany fokozata (1973)
• Érdemes művész (1973)
• Kossuth-díj (1983)
• Szocialista Magyarországért (1983)
• Kiváló művész (1985)
• Pro Urbe (1992) (Vas Istvánnal)
• Déry Tibor-díj (1998)

Művei

• Bálám szamara (1982) (önéletrajz)
• Golgota (1987) (festmények)
• Forradalmi szvit (1989) (rajzok és jegyzetek 1956-ról)
• Akt (1994)
• Bálám szamara és a többiek (1997)

Forrás

• Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek ISBN 9638607106
• http://mek.oszk.hu/00000/00019/html/index.htm
• Akt
• Forradalmi szvit